HTML

MAGYAR NÉMAFILM

Magyarországon csak 1957-ben jött létre filmarchívum, 56 évvel az első magyar film, A táncz születése után, így több mint fél évszázad magyar filmtermését utólag kellett összegyűjteni. E munka megdöbbentő tapasztalata volt, hogy a filmművészetben néhány évtized alatt bekövetkezett a művek olyan arányú pusztulása, mint az antik irodalomban több ezer év alatt. Az agyagtáblák és papirusztekercsek időt állóbbnak bizonyultak, mint a filmszalag. 1912 és 1930 között mintegy hatszáz magyar néma játékfilm készült. Ezeknek több mint 90 százaléka elveszett. A magyar némafilm korszak rekonstruálása a fennmaradt 51 film és néhány töredék alapján abszurd vállalkozás. A filmtörténész helyzete leginkább egy őslénykutatóéhoz hasonlatos, akinek a csontvázmaradványok alapján kell elképzelni az egykori élő állatot. A helyzet azonban mégsem reménytelen, mert csodával határos módon még ma, majdnem egy évszázad múltán is felbukkannak újabb nyomok: még mostanában is kerülnek elő némafilmet hirdető plakátok, forgatáskor készült stábfotók és werkfotók, sőt még elveszettnek hitt filmek is. A blog célja, hogy hírt adjon ennek az elsüllyedt világnak időnként felbukkanó maradványairól.

Friss topikok

Címkék

Címkefelhő

Libertiny Márton

2012.05.07. 20:50 :: balogh gyongyi

Egy magyar filmforgalmazó tragikus életútja Kassai évek Libertiny Márton 1890-ben, magyar nemesi családban született, a ma már Szlovákiához tartozó Felvidéken. Nagyapja, Libertiny Sámuel részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, ezért várfogságra és teljes vagyonelkobzásra…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása